A tetőket érő hatások
A palatető és a lapostető különböző hatásoknak van kitéve, amelyek csökkentik a tető élettartamát. Ami odáig vezethet, hogy a tető nem tudja ellátni az alapvető feladatát és beázik. Ekkor jöhet számitásba a palatető felújítás, aminek az elsődleges célja a palatető beázásának megszüntetése.
1. Külső hatások
1.1. Csapadékhatás
A csapadékhatás a hazai klimatikus viszonyok között meglehetősen "változatos": eső, csapóeső, jégeső, hó formájában jelentkezhet. Az elsődleges cél az, hogy meggátoljuk, ill. -akadályorzuk a csapadék bejutását a szerkezetbe. A védelem megkívánt mértékétől függően vízhatlan vagy vízzáró tetőfedést, ill. vízhatlan szigeteIést különböztetünk meg.
A vízhatlan kifejezés szó szerint értendő: ilyenkor tehát a tetőszerkezetbe - adott nyomáson - a csapadék semmiféle formában nem juthat be.
A vízzáróság egyszerűen fogalmazva - annyit jelent. hogy a szerkezetbe csak olyan mennyiségű nedvesség kerülhet, amely természetes módon (párolgással) maradéktalanul eltávozhat, és ideiglenes jelenléte sem okoz károkat az épületre, épületszerkezetekre és az épületben tartózkodók egészségére nézve.
A tetőhéjazat vízzárósága függ:
- a tető hajlásszögétől;
- a tetőhéjazat anyagától, elemeinek nagyságától és az elemkapcsolatok kialakításától;
- a vízelvezetés akadálymentességétől;
- a vízelvezetési utak hosszától;
- a tetőfelület minőségétől.
Általánosságban megállapítható, hogy az alacsony hajlású lapostetőket ill. az egyhéjú melegtetőket minden esetben vízhatlan fedéssel, azaz csapadékvíz elleni szigeteléssel kell ellátni, vízzáró tetőfedés pedig csak a kéthéjú, átszellőztetett légterű hidegtetőknél alkalmazható.
A csapadékhatás nemcsak a tetőfelületeken elfolyó, hanem az ott megmaradó víz formájában is veszélyezteti a tetőszerkezetet S elsősorban a lapostetők hibás víz- elvezetésű szakaszain. A tetőn maradó víztócsák statikai (többletterhelés), biológiai (alga- és moszatképződés, rothadás, növényzetmegtelepedés), mechanikai (jégképződés) hatásokat és igénybevételeket okozhatnak, és természetesen növelik a vízbejutás (beázás) veszélyét is. Mindebből az következik, hogy a megkívánt csapadék elleni védelem (vízzáróság vagy vízhatlanság) biztosítása, azaz a vízbejutás akadályozása önmagában nem elegendő; gondoskodni kell a csapadékvíz tökéletes, maradéktalan elvezetéséről is. Nem közömbös a vízelvezetés sebessége sem: vízhatlan fedés esetén lassúbb vízelfolyás, kisebb lejtés is elegendő, míg a vízzáró fedésekhez nagyobb hajlásszög, tetőlejtés szükséges.
Ide tartozik a külső és belső vízelvezetés kérdése is, annak ellenére, hogy ez bizonyos épülettípusok (pl. magastetős épületeknél a külső, Iapostetős középmagas vagy magasépüIeteknél a belső vízelvezetés), ill. építési módok és rendszerek esetében már adottság. VáIasztási lehetőség főként csak az egy- vagy néhány szintes lapostetős épületeknél adódik, ilyenkor viszont célszerű elemezni mindazokat a tényezőket, amelyek a kétféle megoldásnál pozitív vagy negatív értelemben - számba vehetők. Ilyenek pl. : a vízelvezetés egyszerűsége, akadálymentessége, a víz- gyűjtés úthossza, a szerkezeti követelmények (tetővastagság, tetőáttörések száma), a fagyveszély, a hibák felderítésének és javításának Iehetősége, gazdaságosság, esztétikai hatás stb.
A hó hatása elsősorban a tető teherhordó szerkezetére nézve jelent "egyszerű" igénybevételt, terhelést. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a hóteher igen sok esetben nem egyenletesen megoszló: a terhelés mértéke a tető formája, hajlásszöge, tájolása és részleteinek kialakítása szerint változhat. Magastetőknél pl. a tartószerkezetekre nézve kedvezőtlen, "féloldalas" hóteherrel is számolni kell, összetett fedélidomú tetők hajlataiban, lapostetők felépítményeinek környezetében pedig "hózugok" alakulhatnak ki, ahol a hó felhalmozódása igen jelentős mértékű is lehet.
A hóterhet az MSZ 15021/1 szerint kell figyelembe venni. Az előírás a tető hajlásszögétől és a tengerszint feletti magasságtól függően határozza meg a hóréteg mértékadó vastagságát, valamint a tetőzugokbanl és tetőlépcsők mentén felhalmozódó hómennyiség meghatározásának módját is tartalmazza.
A csapadékhatások elleni védekezés alapelvei:
- a tető fajtájának (magas, lapos, hideg, meleg, járható, nem járható) megfelelő vízzáróságú (vízhatlan, fokozottan vízzáró vagy vízzáró) és lejtésviszonyainak (hajlásszögének) megfelelő tetőfedés vagy csapadékszigetelés kiválasztása;
- a tökéletes, maradéktalan és megfelelő sebességű vízelvezetés biztosítása ;
- a vízelvezetés módjának (külső vagy belső) célszerű megtervezése, ha erre lehetőség nyílik.
1.2. Szélhatás
A szélhatás fajtája és mértéke számos tényezőtől függ:
ilyenek pl. az építés heIye, az épület védettsége, a tájolás, az épületmagasság, a tető alakja, magassága, hajlásszöge. A szélhatás széInyomás, szélszívás és örvényhatás formájában jelentkezhet.
Magastetőknél egy időben különböző "előjelű" szél- hatásokkal (szívás, ill. nyomás) is számolni kell: ez elsősorban a tartószerkezet méretezésekor játszik szerepet. A tetőfedő elemeket és szerkezeti kapcsolataikat pedig valamennyi hatásfajta legkedvezőtlenebb értékeire kell tervezni.
Lapostetők esetében elsősorban a szélszívás jelent veszélyes igénybevételt, főként azért, mert nem egyenletes eloszlású. A tetőszéleken és -sarkokon a közbenső tetőszakaszokon jelentkező szívóhatás többszöröse lehet a mértékadó; a csapadékszigetelések rögzítését vagy leterhelését eszerint kell megtervezni. Természetesen itt is számolni kell a szélnyomás hatásával, különösen a tetőt szegélyező szerkezetek tervezésekor.
A mértékadó szélterhelések ugyancsak az MSZ 15021/1 szerint számíthatók, az épületmagasság, a tető alakja és hajlásszöge függvényében.
A szélhatás a kéthéjú hidegtetők "működése" szempontjából is jelentős: a héjak közötti légréteg vagy légtér átszellőztetésének hatásossága ezen is múlik.
A szélhatás ellen a tetőfedések és csapadékszigetelések rögzítésével vagy leterhelésével tudunk védekezni.
1.3. Hőhatás
A hőhatás különböző jelentkezési módja és időben változó mértéke az ellene való védekezést megnehezíti. A hőhatás szempontjából a tető külső és belső felületeinek hőmérsékletkülönbsége, ill. a felületi hőmérsékletek "szélső" értékei a mértékadók.
A belső felület téli-nyári hőingadozása viszonylag csekély mértékű. Az állandó emberi tartózkodásra való épületekben a "kellemes hőérzet" általában + 14.. .28 °C közötti; ezt kell helyes szerkezettervezéssel, ill. fűtéssel (vagy hűtéssel) megvalósítani.
A külső felület hőmérsékletének csúcsértékei sem télen, sem nyáron nem azonosíthatók a léghőmérséklet szélső értékeivel. Télen a szél "hűtő hatása" következtében a léghőmérsékletnél 5... 10 °C-kal kisebb (azaz a hazai klimatikus viszonyok között akár -25 °C-os) felületi hőmérséklet is előfordulhat.
Nyáron a napsütés hatására, szélcsendes időben a tető felső felülete ±40... 80 C-ra is felmelegedhet - a legfelső réteg anyagától, felületétől és színétől függően. Mindez azt jelenti, hogy a külső tetőfelület legnagyobb évi hőmérséklet-ingadozása a 100 C-ot is elérheti, a külső és belső felületek hőmérséklet-különbsége pedig télen 50 C. nyáron 60. ..70 C is lehet.
A tetőszerkezetbe épített anyagok hővezető képessége következtében a külső és belső hőmérsékletek állandó kiegyenlítődési folyamata játszódik le: ezt hőfokesésnek nevezzük. A többrétegű tetőszerkezetek hőfokesése nem egyenletes. Az anyagok hővezető képességétől függően az egyes rétegek hőmérséktet-változása eltérő mértékű. A hőkiegyenlítési folyamat télen a belső hőmérséklet csökkenéséhez, azaz hőenergiavesztéshez vezet. Nyáron ez a jelenség a belső, az ún. mikroklíma kedvezőtlen változását idézi elő: a túlzott felmelegedés az ember számára kellemetlen hőérzetet okoz, teljesítőképességét csökkenti.
A szerkezet szempontjából elsősorban a hőmérséklet- változás hatására keletkező hőmozgások és hőfeszültségek jelentenek kedvezőtlen hatást. A hőmérséklet-változás hatására a tetőszerkezet, ill. az egyes szerkezeti rétegek vagy elemek megváltoztatják alakjukat és méreteiket. Felmelegedés hatására kitágulnak, lehűléskor összehúzódnak, és mivel a hőmérséklet határoló síkjaikon belül is eltérő, meggörbülnek, deformálódnak. Fokozza a hatást, hogy a különböző anyagok hőmozgása eltérő mértékű. Ha a tetőszerkezetekben a rétegek egymásra épülnek, egymást terhelik vagy egymáshoz vannak ragasztva, feszültségmentes hőmozgásuk korlátozott. Ilyenkor igénybevételük meghaladhatja a szilárdságukat, a keletkező feszültségek hatására az anyag repedés, szakadás formájában tönkremehet, a felületi kapcsolatok meggyengülhetnek vagy megszűnhetnek. Néha az sem kedvező, ha az egyes rétegek hőmozgása szabadon mehet végbe. Ilyenkor ui. alakváltozásuk a "szomszédos", eltérő tulajdonságú rétegekben tehet kárt.
Végül számolni kell a "közvetlen" hőhatásokkal is, főleg a külső oldali tetőrétegek esetében. A túlzott felmelegedés vagy a fagyhatás (nedvesség jelenlétében) tulajdonságaik változását vagy tönkremenetelüket is okozhatja.
Az ismertetett bonyolult és változó hőhatások elleni védekezés alapvető "módszerei": a tetőszerkezet hőszigetelése, a hőhatások (hőterhelés) csökkentése, a tető- szerkezeti rétegek helyes megválasztása, beépítése és védelme.
A hőszigetelés lényege, hogy rossz hővezető képességű (másképpen: kis hővezetési tényezőjű) anyagokból készített rétegeket építünk be a szerkezetbe. Ez a hőkiegyenlítődést gátolja, ill. lassítja, és csökkenti az időegység alatt a szerkezeten átáramló hőenergia mennyiségét.
1.4. A napsugárzás hatása
Az előzőleg ismertetett hőhatáson (infrasugárzás) kívül a napsugárzás más veszélyeket is rejt magában. Elsősorban az ibolyántúli (közismert rövidítéssel: UV) sugárzás hatása kedvezőtlen, főként a bitumenre ás a műanyagokra nézve.
A sugárzás hatása nem Önmagában érvényesül: hullámhossza, intenzitása ugyan meghatározó, ás az egyéb időjárási hatások (pl. levegő vagy más gáz jelenléte, hőmérsékleti és nedvességviszonyok), valamint a "megtámadott" anyag tulajdonságai is befolyásolják a károsodás mértékét és lejátszódásának időtartamát.
A károsodás fajtája is különböző, ill. többféle lehet: a műanyagoknál pl. a szilárdság ás a nyúlóképesség csökkenése, az anyag színének megváltozása, a lágyítóadalékok "elvándorlása" (ridegedés) lehet jellemző az anyag "öregedésére", kifáradására.
Az UV-sugárzás elleni védekezés sokszor védőbevonatok felhordását igényli a tetőszerkezetek legfelső rétegére: a lapostetők csapadékvíz elleni szigetelésére, ill. a magastetők egyes fedőelemeire.
1.5. Fagyhatás
A fagyhatás - eredetét tekintve - a nedvesség (csapadék, pára) vagy a hőhatások közé is besorolható, ám a keletkezett károsodások jellege ezekétől eltér.
A tetőszerkezetek külső felületén a fagyhatás a felületen megmaradó csapadék (víz, hó) eljegesedése formájában jelentkezik. Következménye többféle lehet: a jég feszítőereje a tetőfedést, a csapdékszigetelést és a tetőfelépítményeket elnyírhatja, a vízelvezető szerkezetekben jégdugók vagy jéggátak keletkezhetnek, a nem megfelelő minőségű leterhelő vagy burkolati anyagok kifagyhatnak. Egyes anyagok (főként műanyagok) a fagy hatására elridegednek, törékennyé válnak.
A fagyhatás természetesen főként a lapostetőknél fenyeget: itt ui. nehéz megakadályozni a csapadékvíz megmaradását a tetőfelületeken.
A tetőszerkezeten belül akkor léphet fel fagyhatás, ha nedvesség (pára) elleni védelme nem kielégítő, ill. a tetőszerkezet "fagyzónájába" beépített anyagok nem fagyállók.
A károsodás ilyenkor az anyagok "kifagyásával" jelentkezik, ami szilárdságcsökkenéssel és térfogatváltozással is jár és emiatt további, más jellegű károk is keletkezhetnek.
A fagyhatás egyik okát - a kis külső hőmérsékletet - nem tudjuk megszüntetni. A védelem ily módon a káros mértékű nedvesség (csapadék, ill. pára) keletkezésének megelőzésével vagy kizárásával, ill. fagyálló anyagokkal lehetséges.
1.6. Mechanikai hatások
A mechanikai hatások már a tetőszerkezet építése közben is jelentkezhetnek, a gondatlan vagy szakszerűtlen munka következtében.
Gyakoribbak az üzemeltetés során keletkezett károsodások, amelyek nagy része a rendeltetés szerinti használattól eltérő igénybevételekből származik. Ilyen szempontból a nem járható lapostetők különösen veszélyeztetettek, mivel az érzékeny, lágy csapadékszigetelések jelentéktelennek tűnő hatásokra is könnyen megsérülnek. Különösen a kis felületen ható nyomó igénybevételek, a tetőfelületen képződött hó és jég kaparással végzett eltávolítása, a nem járhatóan kiképzett tetőszakaszokon való közlekedés okozhatja a szigetelés átszúródását, felszakadását.
Természetesen vannak rendeltetésszerű mechanikai hatások is, mint pl. a hóteher, a tetőburkolatok, a szigetelést leterhelő rétegek önsúlya, a terasztetők személyforgalmából származó igénybevételek stb. Ezek a hatások ismertek, az ellenük való védekezés tehát "megtervezhető".
1.7. Vegyi hatások
A vegyi hatások egy része korrózió formájában jelentkezik. A külső levegő szennyezettségének mértékében a tetőszerkezetek gáznemű és - a páralecsapódás következtében - folyékony anyagok agresszív hatásának vannak kitéve. Nedvességhatás a szerkezet belsejéből is származhat, az "építési nedvesség" következtében vagy a szerkezeten átdiffundáló pára formájában. A korrózió kémiai vagy elektrokémiai folyamat lehet, amelyek gyakran együtt jelentkeznek.
A kémiai korrózió oxidációs folyamat, amikor a levegő oxigénje reakcióba lép az anyag külső rétegével. A keletkező korróziótermék alkothat olyan réteget az anyagon, amely védelmet nyújt a további károsodás ellen; ilyen pl. az ötvözetlen alumínium légköri korróziója. Máskor - pl. a vas, acél esetében - a korróziótermék nem képez védő- réteget, sőt fokozza a korrózió ütemét.
Az elektrokémiai korrózió nedvesség és elektrolitok jelenlétében alakulhat ki, amikor elektronáramlás lép fel két, eltérő potenciálú anyag között (galvánelem-hatás).
Ilyen hatás jöhet létre eltérő potenciálú fémek (pl. alumínium ás acél) érintkezésekor, sőt még azonos fémszerkezet különböző feszültségű részei között is. A feszültségkülönbség hatására, nedvesség jelenlétében, villamos áram keletkezik, hidrogén fejlődik, miközben a "kevésbé nemes" fém feloldódik.
Hasonló a friss beton vagy habarcs és az egyes fémek érintkezésekor keletkező korrózió is, amikor a cement szabad mésztartalma a vízzel lúgos oldatot alkot ás megtámadja a fémszerkezetet.
A tetők bádogos szerkezeteire lecsapódó pára önmagában is megteremti az ún. légköri (atmoszferikus) korrózió feltételét. Ennek hatását városi vagy ipari környezetben még fokozhatja a gáz- ás olajfűtésből, a motorizációból, az ipari Üzemek működéséből származó sokféle vegyi anyag (pl. szén-dioxid, kén-dioxid, salétrom, ammónia stb.).
Vegyi hatás a tetőszerkezetekbe épített, egymással érintkező anyagok egymásra gyakorolt kedvezőtlen hatása is. Ilyen pl. a polisztirolhab ás lágyított PVC, a bitumen ás PVC, a polisztirolhab és oldószeres anyagok ún. összeférhetetlensége, amelynek ridegedés (lágyítóvándorlás), oldódás, minőségromlás vagy teljes tönkremenetel lehet a következménye.
A vegyi hatások ellen az anyagok helyes megválasztásával védekezünk. Ez azonban nemcsak a tetőfedésre vagy szigetelésre vonatkozik, hanem valamennyi tetőrétegre. Ugyancsak lényeges a szerkezeti kapcsolatok korrózióálló kialakítása, az egymásra kémiailag ható anyagok elválasztása is.
1.8. Biológiai hatások
A biológiai hatások egy része "nedvességeredetű"; a lapostetőkön megmaradó csapadék, ill. a tetőfedésen át a szerkezetbe jutó (és eltávozni nem tudó) nedvesség lehetőséget teremt az algaképződés, gombásodás, rovar- tenyészet kialakulására, amelyek egyes építőanyagokat megtámadnak, és bomlasztó hatásuk sokszor ezek tönkremeneteléhez vezet.
Ha pl. a tetőfelület növényi magvak felfogására alkalmas, gyom- növények megtelepedése sem ritka; ezek gyökereikkel rongálhatják a tetőfedést vagy a szigetelést.
A biológiai hatások ellen elsősorban helyes szerkezetkialakítással lehet védekezni: tökéletes vízelvezetéssel, a kéthéjú szerkezetek hatékony szellőztetésével, megfelelő tisztaságú anyagok használatával és rendszeres karbantartással a károsodások nagy része megelőzhető.
2. Belső hatások
2.1. Nedvességhatások
A párahatás, ill. az ellene való hibás védekezés okozza a tetőszerkezetek károsodásainak jelentős részét - közvetlenül vagy másfajta károsodások okozójaként. A hőhatásokhoz hasonlóan ez is bonyolult, időben változó hatás, ezért indokolt részletesebb tárgyalása.
A külső és belső tér légállapot-jellemzői - a levegő hőfoka és viszonylagos nedvességtartalma - szorosan összefüggő tényezők, amelyek meghatározzák a levegőben levő vízgőz mennyiségét és nyomását, továbbá az ún. harmatponti hőmérsékletet is.
A levegő csak bizonyos mennyiségű nedvességet képes pára formájában felvenni. Minél melegebb a levegő, annál több vízgőz (pára) felvételére képes. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha - adott páratartalom mellett - a levegő lehűl, telítettsége fokozódik, majd egy bizonyos hőmérsékleti értéknél (ez a harmatpont) már nem képes a nedvességet pára formájában megtartani, az kicsapódik és gőz formájában láthatóvá válik. Hasonló jelenség következik be akkor is, ha az adott hőmérsékletű levegő páratartalma növekszik, azaz ha az adott hőmérsékletű levegő már nem képes több nedvességet pára formájában fölvenni, tehát telttetté vált.
Páralecsapódással kell számolni akkor is, ha az adott hőmérsékletű és páratartalmú levegő a hozzá tartozó harmatponti (vagy annál kisebb) hőmérsékletű felülettel kerül érintkezésbe.
A vízgőz nyomása természetesen szintén a hőmérséklettől és a nedvességtartalomtól, az ún. relatív páratartalomtól függ. (A relatív páratartalom értéke azt fejezi ki, hogy az adott hőmérsékletű levegőben jelenlevő pármennyiség hány százaléka az ugyanolyan hőmérsékletű, de nedvességtartalom szempontjából telített levegő páramennyiségéhez viszonyítva.)
A külső és a belső levegő légállapot-jellemzői általában eltérőek; ez azonban az előbbiek alapján nyomás- különbséget is okoz a térelhatároló szerkezet (jelen esetben a tetőszerkezet) két oldalán. A nyomáskülönbség kiegyenlítődési folyamatot indít meg (akárcsak a korábban tárgyalt hőmérséklet-különbség), és ennek során a nedvesség (pára) behatol a szerkezetbe. Ezt a folyamatot páradiffúziónak nevezzük.
A kiegyenlítődési folyamat lejátszódása attól is függ, hogy a párának milyen anyagokon, ill. rétegeken kell áthatolnia, milyen azoknak a páraáteresztő képessége, ill. páradiffúziós ellenállása.
A páranyomás-különbség maximális értékei általában téli viszonyok között tapasztalhatók, mivel a hőmérséklet-különbség ekkor jelentős:
szélső esetben elérheti a 40.. .45 °C-ot is. Ilyenkor a belső, meleg levegőnek még akkor is nagyobb a páranyomása, ha relatív nedvességtartalma kisebb, mint a külső levegőé.
A páradiffúzió mindig a nagyobb páranyomású tér felől a kisebb nyomású tér felé irányul, télen tehát általában a belső térből a külső felé.
A szerkezetbe jutó nedvesség, a pára - a szerkezet kialakításától függően - súlyos károkat okozhat. Ha a szerkezeten belül nagyobb ellenállásba ütközik, azaz a diffúzió nem mehet akadálytalanul végbe, párafeldúsulásról, páratorlódásról beszélünk.
A párafeldúsulás természetesen növeli a páratartalmat, amely elérheti a telítettséget, tehát nő a párakicsapódás veszélye is, annál is inkább, mivel a tetőszerkezet hőmérséklete kifelé egyre csökken.
Az ismertetett jelenségek elsősorban a "meleg" lapostetőket veszélyeztetik, mivel ezek egyhéjú szerkezetek; a nedvesség eltávolítása, kivezetése a szerkezetekből jóval nehezebb feladat, mint a magastetőknél. A következő ábrák ezért ilyen szerkezeteket mutatnak.
A 6. ábra azt szemlélteti, hogy ha a párakicsapódás a lapostető hőszigetelő rétegében következik be, annak hőszigetelő képessége leromlik, mert az igen jól hőszigetelő levegő helyére a jó hővezető képességű víz kerül. Ezzel megváltoznak a szerkezet hőmérsékleti viszonyai, ezen belül pedig a harmatponti hőmérséklet helye is. Ha a páratorlódás vagy -kicsapódás a szerkezet külső rétegeiben keletkezik, fennáll a kifagyás veszélye is, mégpedig nemcsak legfelül, hiszen a szerkezet nedvesedésével, a hőszigetelő képesség romlásával a "fagyzóna" vastagsága is nő.
Rosszul hőszigetelt szerkezetek vagy szerkezetrészek (az ún. "hőhidak") belső, hideg (harmatpont alatti hőmérsékletű) felületein is bekövetkezhet a vízgőz kicsapódása; ezt felületi páralecsapódásnak nevezzük (6c ábra).
A párahatás elleni védekezés módjai
a) egyhéjú melegtető, védekezés csak párazáró réttgge1; b) egyhéjú melegtető párazáró vagy - fékező réteggel, párakivezetés a vékony légrétegben, c) egyhéjú melegtető párazáró réteggel, párakivezetések a vékony légrétegekben, d) kéthéjú hidegtető, párakivezetés az átszellőztetett légrétegben. 1 teherhordó szerkezet ; 2 hőszigetelés; 3 csapadékszigetelés; 4 párazáró réteg; 5 vékony légréteg; 6 átszellőztetett légréteg.
Az anyagokban a hőszigetelő képesség csökkenésén túl penészedés, mállás, szilárdságcsökkenés (pl. a kifagyás hatására) is keletkezhet az ismertetett hatások következtében.
Nyilvánvaló. hogy e károsodásokat minden áron el kell kerülnünk. A védekezés egyik módja a nedvesség kirekesztése a szerkezetből, a hőszigetelt (az ún. meleg) oldalon felhordott vagy beépített párazáró vagy párafékező réteggel. Ez a megoldás egyrészt technikailag jelent igen nehéz feladatot, másrészt kétséges a rendszer megbízható védelme is. Nem szabad elfelejteni, hogy a beépíthető párazáró rétegek pára- áthatolási ellenállása is véges., és azt sem, hogy a teljes tetőfelületen azonos értékű párazárásra vagy -fékezésre a réteg toldásai és a tető- áttörések miatt alig lehet számítani.
A védekezés másik módja a szerkezetbe jutott pára nyomásának csökkentese, ill. a pára kivezetése a külső térbe. Ez a különféle tető-' típusoknál eltérő módszerekkel érhető el.
A kéthéjú hidegtetőkben a megoldás egyszerű : az alsó héjon átdiffundáló pára az átszellőztetett légrétegbe (légtérbe) kerül, ahol nyomása csökken és a szellőzőnyílásokon keresztül a külső térbe távozik. A szerkezet eleve "lélegző" tulajdonságú, csupán arra kell ügyelni, hogy a alsó héj hőszigetelése is az legyen : a pára akadálytalanul jusson át rajta.
Az egyhéjú melegtetőkben a megoldás bonyolultabb és bizonytalanabb. Itt ui. a csapadékszigetelés egyben általában jó párazáró réteg is (csak így lehet vízhatlan), a szerkezetet "lezárja", lélegzését - vízzáróan kialakított lélegzőnyílások nélkül - lehetetlenné teszi. Ennek megfelelően itt az egymásra épített rétegek közül kell a párát kivezetni.
Ezeknél a tetőknél a kétféle védekezést - a páranyomás-kiegyenlítést és a gőznyomás-levezetést - sokszor együttesen is alkalmazzák.
Meg kell említeni, hogy nyáron (amikor a külső levegő páranyomása nagyobb, mint a belsőé) ellentétes irányú páradiffúziós folyamat is kialakulhat. Ez a tetőszerkezetek esetében nem okoz gondot, mert az egyhéjú melegtetők vízhatlan csapadékszigetelése ilyenkor hatékony párazáró rétegként is működik, és ugyanakkor ez az állapot csak órákig tart. Szemben a téli, esetleg hónapokon át fennálló légállapot-különbséggel.
A páradiffúziós folyamatok ellenőrzésére, a helyes rétegfelépítés megszervezésére közelítő számítási módszerek vannak. A számítás egyszerűsítésére az MSZ 04.140/2. épület- és helyiségtípusonként meghatározza a mértékadó belső légálIapot-jelIemzőket (hőmérséklet és relatív páratartalom), valamint az egész ország területére érvényes külső légállapot-jellemzőket is. Ezek segítségével, a tető hőfokesés és az anyagjellemzők ismeretében, a szerkezeten belüli káros mértékű páralecsapódás lehetősége megfelelő biztonsággal kizárható.
Ide tartozik, hogy a szabvány a belső terek levegőjének téli relatív nedvességtartalmát egy még egyszerűbb (és bizonyos általánosításokra jobban alkalmas) megközelítésben is meghatározza. Ezek szerint a relatív nedvesség- tartalom:
- száraz helyiségekben 50%
- átlagos légnedvességű helyiségekben 65%
- nedves helyiségekben 75%
- igen nedves helyiségekben 90%
Az építési nedvesség keletkezése gyakorlatilag nem akadályozható meg. Ha a tetőszerkezet valamennyi rétege és kapcsolata ún. száraz eljárással készül, akkor is számolni kell a "jégszáraz" építőanyagok természetes nedvességtartalmával. Más kérdés, hogy a tetőszerkezetek túlnyomó részét ma még részben "nedves" technológiával készítik, és így néha igen jelentős mennyiségű nedvességet zárunk be a szerkezetekbe. Végül a tető- szerkezetek készítése általában több hétig (de legalábbis napokig) tart, és ennek során az időjárási hatások (csapadék, harmatképződés) következtében is víz kerülhet a tetőbe.
Az építési nedvesség hatásában azonos veszélyességű a diffúzió útján bejutott párával, védekezésként azonban itt csak a nedvesség eltávolítása, ill. a napsütés hatására keletkező gőznyomás levezetése jöhet szóba.
Az építési nedvesség eltávolítása kéthéjú hidegtetőkben eleve biztosított - a héjak közötti légtér vagy légréteg kiszellőztetésével. Ráadásul e szerkezetek készítése általában kevés "nedves" anyaggal és munkával jár.
2.2. Hőhatás
A belső hőhatás általában nem jelentős, hiszen a tetőszerkezetek alatti légtér hőmérséklete legtöbbször nem nagy és egyenletes. Kivétel, ha a tető alatti belső térben folytatott technológia (pl. meleg- vagy hidegüzem, a tető- szerkezetre függesztett fűtővezeték stb.) okoz hőhatást. Ez azonban új épület esetében megtervezhető azaz az anyagok és szerkezetek célszerűen úgy választhatók meg, hogy a hőhatás ellensúlyozható, elhárítható.
2.3. Erőtani igénybevételek
A külső és belső hatásokon kívül nem szabad megfeledkeznünk a tető teherhordó szerkezetének (vagy szerkezeteinek) igénybevételéről sem. Egyes tetőtípusok esetében a szerkezet túlzott mértékű alakváltozásai a (tetőfedések és csapadékszigetelések károsodását, a csapadék elvezetés akadályoztatását okozhatják.
Ezért a teherhordó szerkezeteket vagy egyes szerkezeti elemeket teherbírás szempontjából gyakran túl kell méretezni ahhoz, hogy alakváltozásukat megfelelően korlátozhassuk.
Forrás:
DR. Osztroluczky Miklós: MagasépítéstanII.
Ez az oldal a következő keresőszavakra fog megjelenni:
bitumen szigetelés, bitumen szigetelő, bitumenes lemez szigetelés, bitumenes szigetelés, bitumenes szigetelő, bitumenes tető, bitumenes tető szigetelés, bitumenes tetőszigetelés, bitumenes vízszigetelés, bitumenes zsindely, tető szigetelés, tető szigetelése, tető szigetelő, tetőszigetelés, tetőszigetelése, tetőszigetelő, utólagos szigetelés, víz szigetelés.
